…légy óvatos, mert… és a nagyúr…a lepedőket teljesen … és a párnákat is jól rázd fel…

Ah, ez reménytelen! Állapítom meg elkeseredetten.

-Yuka, figyelsz te rám egyáltalán?! -rezzenek össze Hime asszony éles hangjára.

-Persze, Hime asszony!- bököm ki nagy nehezen, de válaszom nem sikerül túl meggyőzőre, kétségem sincs afelől, hogy a vén szolgálót ezzel nem lehet megtéveszteni.

-Jaj, te lány! Mit csináljak most veled?! A nagyúr holnap bejelenti az eljegyzést, és te egy szavamra sem figyelsz! -pirít rám.

Ó igen, az eljegyzés… Shessoumaru elveszi azt a puccos kis déli libát…hogy is hívják? Ah, nem jut eszembe, de mindegy is. Ami azt illeti, megérdemlik egymást…

-Yuka! Enyje, te lány, ez már több a soknál!!!- szakítja félbe a gondolatmenetemet Hime rikácsolása.

-Bocsánat, Hime asszony! Nagyon fáradt vagyok, így nem tudok koncentrálni! –hazudom szemrebbenés nélkül. Nincs kedvem tovább hallgatni a vén szolga sirámait.

-Rendben van, akkor menj aludni! A részleteket majd holnap reggel megbeszéljük! A szobám előtt várlak napfelkeltekor. De el ne késs nekem! -bocsát utamra a terebélyes asszonyság. Végre! Már kezdtem azt hinni, hogy ennek a szóáradatnak soha nem lesz vége! Köszönet és egyben búcsúzásképpen meghajolok kissé, aztán sarkon fordulok, és faképnél hagyom a duzzogó Himét. Gondolataimba merülve sétálok a hatalmas, díszes folyosón, ügyet sem vetve a mellettem elsuhanó cselédekre. Elvégre én is csak egy vagyok közülük… Két hosszú hónap…szakad fel mellkasomból egy hatalmas sóhaj. Két hónap telt el azóta, hogy a várost, ahol éltem megtámadták, és porrá égették Nyugat katonái. A város pusztulása persze nem viselt meg különösebben, mindig is utáltam azt a helyet. Főleg azt a szutykos örömtanyát! Még élveztem is a látványt, amikor porig égett! Az már annál inkább megviselt, hogy Reito, az a nyomorult démon, fogságba ejtett, és egyenesen idehurcolt, Nyugat nagyurának palotájába. Azóta éjt-nappallá téve dolgozom cselédként. Persze, nincs rossz sorom, ezt el kell ismernem. A munka, amit végeznem kell, nem nehéz, az ellátás bőséges…mi más kellene még? Ez valahogy mégsem az én világom. Túl puccos ez nekem, egy egyszerű szajhának… idáig jutok gondolataimban, amikor beleütközöm valami hideg és kemény dologba.

-Elnézést…-motyogom fel sem nézve, és már indulnék is tovább, de ekkor egy erős kéz kulcsolódik a csuklómra, amely megállásra késztet.

-Yukina! Te mit keresel itt? -jut el a tudatomig egy kemény, rideg férfihang. Ekkor, mintha csak egy álomból ébrednék, összerezzenek, és felnézek az előttem álló férfira. Helyesebben szólva démonra. Ekkor már azt is tudom, hogy minek mentem neki, a fény játékosan megcsillan a férfi mellvértjén. A démon több mint egy fejjel magasabb nálam, és a csuklómon érzett szorításból ítélve jóval erősebb. Ezüstös haja felhőként örvénylik mögötte, aranyszín tekintete csontig hatol. Alakjából csak úgy süt a magabiztosság, és a felsőbbrendűség biztos tudata. Halkan megköszörüli a torkát, ezzel jelezvén, hogy még mindig a válaszomat várja. Ó, jaj! Nekem is pont most kellett elbambulnom! Ki mással futhatnék össze, mint a palota urával??? Ez az én formám…

-Elnézést nagyúr, csak elgondolkodtam, és közben nem vettem észre, hogy tiltott helyen járok! -felelem bizonytalanul, és körbenézek, hogy legalább azt tudjam, hol vagyok. Szokásomhoz híven ott, ahol nem lenne szabad…A központi folyosó azon részén, ahol a nemes urak és úrhölgyek hálótermei vannak. Cselédeknek engedély nélkül tilos belépni ide. Hát ez remek!

-Most menj aludni! -utasít Shessoumaru ridegen, s közben enged kicsit a szorításon, de még így is nagyon fáj. Kezdek nagyon mérges lenni…

-Hai! Elengednél végre?!- rántom ki dühödten a csuklóm a kezéből. Tudatában vagyok annak, hogy ezzel csak feldühítem, de most a legkevésbé sem érdekel, utálom, ha a férfiak úgy érnek hozzám, hogy az fáj. Hiába démonnagyúr, ezt akkor sem tűröm el! Shessoumaru döbbenten néz rám egy hosszú pillanatig, aztán két kézzel, teljes erőből a falnak lök. Kellett ez nekem?! Gondolom a hátamba maró éles fájdalom hatására. Egy frászt! Adom meg a választ néhány pillanattal később.

-Tudd, hol a helyed szolga! –mordul fel Nyugat démonnagyura halkan, de annál dühösebben. Aranysárga szemei egy pillanatra vörösen izzanak fel, biztosan tudom, hogy ezúttal meghalok. Érzem, ahogy testemet megfeszíti a feltámadó elemi düh, többé nem érdekel, hogy az életemmel játszom, hiszen évek óta ezt teszem. Méghogy szolga?! Én aztán nem vagyok senkinek a szolgája! Legfőképp nem ezé a felfuvalkodott hólyagé!

-Nekem te nem parancsolsz!- szűröm fogaim közt a vészterhes szavakat. Nem fogok behódolni! Legalábbis olyan könnyen… Shessoumaru egészen közel hajol hozzám, arcát már csak pár milliméter választja el az enyémtől. Ekkor újra elfog az a különös érzés, ami mindig, ha a démonnagyúr a közelemben van. Közvetlen közelről érzem bőrének kellemes illatát, a testéből áradó, biztonságot adó meleget, a megfeszülő izmokat a fehér kimonó alatt, ahogy egész súlyával a falnak présel. Pillanatok alatt megszűnik létezni a külvilág, már csak ő és én vagyunk, émelyítő, de egyben ijesztő magányban. Mi ez az érzés?! Yuka, ne légy nevetséges! Szajha vagy, nem királykisasszony, hát ne álmodozz!

-Hogy mersz ellen…- kezdi Shessoumaru ingerülten, de mondatát már nem tudja befejezni, mert váratlanul azt a pár milliméternyi távolságot is eltüntetetem, ami eddig elválasztott minket, és szenvedélyesen szájon csókolom. Jaj, Yuka, most véged! Teljesen megőrültél?! Ha ezért nem tép most azonnal darabokra, akkor semmiért! Legnagyobb meglepetésemre a máskor oly rideg démon, most ugyanolyan szenvedéllyel viszonozza a csókot. Nyelve őrjítő táncot jár az enyémmel, s amikor már levegőnk fogytán, ajkaink lassan válnak szét. Ziháló légvételeink megtörik a hirtelen beálló csendet.

-Mit merészelsz szajha?!- csattan fel hirtelen Shessoumaru, és fokozza a szorítást a testemen.

-Lehet, hogy szajha vagyok, de az előbb ez egy cseppet sem volt ellenedre! –nyögöm levegő után kapkodva. A szorítás ismét fokozódik, köhécselni és fulladozni kezdek a levegőhiánytól. Azt hiszem, kedvem támadt játszadozni egy kicsit…

-Akarsz engem, hiába is tagadnád…-suttogom elfúló hangon. A kemény mellvért tüskéi a vállamba mélyednek , kis híján felsikoltok a fájdalomtól. A fullasztó szorítás hirtelen enged, érzem ahogy lábaimba fájón tér vissza az élet, de nem bírják el saját testem súlyát, és én tehetetlenül zuhanok a démon karjaiba. Shessoumaru nem enged el, könnyedén megtart, szó nélkül tűri, hogy vállaiban megkapaszkodjak.

-Nem tagadom. Akarlak! Sőt! Kívánlak! Úgy, ahogyan te engem.- suttogja a fülembe vágytól túlfűtötten. Jól hallottam? Valóban ezt mondta volna? Vagy csak az érzékeim játszanak velem?

-Akkor mire vársz nagyuram?! Vedd el, ami a tiéd! –suttogom a hangomban némi gúnnyal. Shessoumaru az államnál fogva megemeli kissé a fejem, hogy a szemembe nézhessen. Teljesen elveszek aranyszínű tekintetében.

-Az enyém vagy szajha! -suttogja.

-Erre az egy éjszakára kedvesem!- mosolyodom el sejtelmesen. A démonnagyúrnak láthatóan nem tetszett a megjegyzésem, de most nem foglalkozik ezzel, kézenfog, és a legközelebbi ajtóhoz vezet. Egy határozott mozdulattal benyit, és a kezemnél fogva magával húz engem is. Mekkora botrány lesz ebből, ha kiderül… De ez most teljesen hidegen hagy. A szobába lépve elámulok , de nem a fényűzéstől, hanem a szinte mesteri egyszerűségtől Ki gondolta volna, hogy a palota díszes folyosói és termei után a nagyúr szobájában ilyen egyszerűség fogad. Egyáltalán ki gondolta volna, hogy egyszer itt kötök ki? Hirtelen mély sóhaj szakad föl belőlem, ezzel próbálom elhessegetni a zavaró, minduntalan vissza-visszatérő gondolatokat. Lassan szembefordulok a falnak támaszkodó Shessoumaruval, és könnyed léptekkel hozzá sétálok. Ő felém nyújtja kezét, és mikor elfogadom, gyengéden magához von. Az érintése most teljesen más, mint odakint volt, eltűnt belőle minden durvaság, helyét lágy, becéző simogatás vette át. Ujjaimat belefűzöm ezüstös szálú hajába, másik kezemmel arcát simítom végig.

-Engedd el magad hercegem, ígérem felejthetetlen éjszakában lesz részed!- suttogom érzékien a fülébe, miközben kicsattintom a páncélt tartó fémcsatot. A vért megindul a föld felé, olyan nehéz, hogy még két kézzel is alig bírom megállítani. Erre ő kiveszi a kezemből a súlyos védőfelszerelést, és könnyedén az egyik sarokba hajítja. Nyakamból kisöpör pár rakoncátlan fekete tincset, és gyengéd csókot hint kicsivel a nyakszirtem fölé. Ajka érintésétől borzongás fut végig a testemen, fejemet hátravetem. Shessoumaru a derekamnál fogva megpördít a tengelyem körül, és újra szorosan magához von. Egyik kezét a csípőmön nyugtatja, másikkal átkulcsolja karcsú derekam. A hátamat az izmos mellkasnak vetem, hosszú ujjaimmal arcát cirógatom. Ő újra belecsókol nyakamba, élvezettel hallgatja halk sóhajom. Kibontakozom az ölelő karok közül, és ismét szembefordulok vele. Arcomon sejtelmes mosollyal hajolok felé, de mielőtt ajkait elérném, kissé oldalra billentem fejem és óvatosan megharapom a bőrt a nyak és a fej találkozásánál. Shessoumaru halkan felsóhajt, keze végigsöpör a hátamon, majd megállapodik a vállamon. Mélyen beszívom a bőréből áradó kellemes illatot, majd föntről lefelé végigsimítom a mellkasát, s mikor elérem a haorit tartó övet, ismét elmosolyodom. Ekkor meglepődve tapasztalom, hogy a nagyúr is mosolyog. Milyen más az arca, amikor mosolyog! Suhan át rajtam a gondolat. Gyakorlott mozdulattal kötöm ki az övet, és szétnyitom a hófehér kimonót. Egy pillanatra még a lélegzetem is eláll az elém táruló látványtól. A kidolgozott izomzat és a porcelánfehér bőr látványa magával ragad, testemben lassan éled a tűz, melyről azt hittem, régen kialudt már. Kezem szinte öntudatlanul indul el a selymes bőrön, körmeimmel köröket-nyolcasokat írva cirógatom. Hirtelen felkapom a fejem, és egyenesen a férfi igéző szemeibe nézek. Találkozik a pillantásunk, egyszerre tudatosul bennünk a gondolat: ez már nem játék többé. Hosszú percekig nézünk egymás szemébe, mintha csak arra várnánk, hogy talán a másik visszalép. De nem. Innen már nincs visszaút. Shessoumaru villámgyors mozdulattal magához ránt, és újra megízleli ajkaimat. Néhány perc múlva levegőért kapkodva válunk szét. Aztán megérzem a kezét, amint a kimonóm övét bontogatja, testemen hideg borzongás fut végig, amikor óvatosan lecsúsztatja vállamról a ruhadarabot. Soha nem gondoltam volna, hogy egy férfi ilyen gyengéd is tud lenni…Én sem tétlenkedem, kiszabadítom felsőtestét a haori fogságából, és lágyan végigcsókolom a harchoz szokott izmokat. Shessoumaru a karomnál fogva álló helyzetbe húz fel, és néhány lépéssel közelebb lépve magához ölel. Úgy bánik velem, ahogy egy magamfajta nővel nem szokás… De hát miért? Érzem a bőrét a bőrömön, forró csókjait a nyakamon, simogatásait a derekamon. Fantasztikus érzés… Ahogy elemészt, szinte felperzsel a vágy…Fülemben zubog a vérem, már-már tombol. Ő is egyre gyorsabban veszi a levegőt, szíve őrült ritmusban ver, szemeiben felcsillan a csillapíthatatlan vágy. Keze után nyúlok és az ágy felé húzom. Ő két lépéssel elém kerül, majd az ágyhoz érve lassan, óvatosan végigdönt rajta. Láthatóan nem tűri, ha a nő irányít. Végre megérzem a hátamhoz simuló selyem lágy érintését, mosolyogva nézem fölém hajoló partnerem. Kezeimet nyaka köré fonom, ajkaink újra szenvedélyes csókban forrnak össze. Fél kézzel kioldom a nadrágját tartó csomót, és egy könnyed mozdulattal letolom a derekáról. Shessoumaru a segítségemre siet, gyakorlott mozdulatokkal bújik ki, szabadul meg a fölösleges ruhadaraboktól. Aztán ismét fölém hajol, de ezúttal mellkasom lágy bőrét ízleli meg nyelvével és ajkaival. Lassan halad egyre lejjebb és lejjebb, míg végül eléri az izgalomtól kemény mellbimbóimat. Nyelvével gyengéden csiklandozza, apró harapásokkal, szívogatással ingerli. Halk sóhajaim úgy válnak egyre hangosabbá, ahogy Shessoumaru ajkai egyre követelőzőbbekké. Ujjai köldököm környékén járnak tüzes táncot, lábaimmal átkulcsolom izmos derekát. Agyam kikapcsol, a külvilág nem létezik többé, csak ő van, kitölti minden gondolatom, felpezsdíti a vérem, megbabonázza érzékeim, teljesen a hatalmába kerít. És én hagyom magam, egy pillanatig sem ellenkezem… Azt hiszem igaza volt, amikor azt mondta, hogy az övé vagyok. Élvezettel simítom végig izmos fenekét, aztán a háta íves vonalát, szorosan a gerincoszlop mellett haladva. Shessoumaru összerezzen a különleges érintés hatására, hallom, ahogy halkan felnevet. Csak nem csikis?! Mosolyogva söprök ki szemeiből pár ezüstfényű tincset, ujjaimmal végigkövetem a kékes félhold vonalát a homlokán. Szemeiben különös fény táncol, nyoma sincs már bennük a megszokott ridegségnek. Lehunyom szemeimet, teljes egészemben át akarom élni ezt a csodálatos érzést! Hirtelen megérzem ajkait a hasam érzékeny bőrén, haja érzékien csiklandozza csípőm és combjaim. A démon apró csókokkal halad ölem felé, s mikor eléri, lehúzza az útját álló alsóneműt. Testem forró, minden porcikámban éteri tűz lángol, egész lényemmel kívánom érintését. Vágyom rá. Vágytam rá attól a perctől kezdve, amikor először megláttam a lángoló városban, katonái élén… A vágy tüze ágyékomban összpontosul, és követelőzőn tombol a férfi ajkai után. Shessoumaru lassan birtokba veszi egész testem, nyelve édes táncba kezd szemérmemen. Ajkaimat egyre hangosabb sóhajok, apró nyögések hagyják el. Megmarkolom a finom selyemből készült takarót, csípőmmel követem a démon nyelvének mozgását. Ő két kezével megmarkolja feszes melleimet, és gyengéden masszírozni kezdi, fokozva ezzel a testemben szétáradó gyönyört. Nem bírom tovább, hangosan felnyögök, mire ő leveszi kezeit a melleimről, és két ujjal finoman hüvelyembe hatol. Ujjai lassan járnak ki és be, a tempó fokozódásával válik egyre szaporábbá légvételem, míg szinte már kapkodom az éltető levegőt. A démon pár pillanattal a beteljesülés előtt hirtelen abbahagyja az ütemes mozgást, óvatosan kihúzza két ujját a hüvelyemből. Halványan elmosolyodom, tökéletesen értem mire gondol… Felülök, és a vállainál fogva hanyatt döntöm kedvesem. Fölé térdelek, elismeréssel tekintek végig az alattam fekvő démonon, mire ő is elmosolyodik. Nem mindennapi mosoly ez, tisztán látom benne a kihívást, bátorítást, és a vágyat valami más, valami egészen különleges iránt. Ígérem, nem okozok csalódást! Gondolom, s közben ajkaimmal érzéki csókot hintek nyakára. Shessoumaru oldalra fordítja fejét, karjait csípőmön nyugtatja, időnként meg-megcirógatva azt. Őrjítő lassúsággal haladok lefelé, megízlelem a mellkas puha bőrét, lágy csókjaim, apró harapásaim ingerlik a férfi érzékeit. Tovább haladok felfedezve a köldök gödrét nyelvemmel, bejárva az alhas izmos domborulatait. Shessoumaru mély sóhajokkal felel érintéseimre, egyik kezével hajamba túr, ujjai között pergeti az éjfekete tincseket. Vigyázva kézbe veszem merevedő férfiasságát, és lassan elkezdem mozgatni a kezem fel-le. Elgyönyörködöm békés arcában, átélem vele a gyönyör minden egyes pillanatát. Aztán lehajolok, és ajkaimmal izgatom egyre gyorsuló ütemben férfiasságát. Sóhajai fokozatosan mély, torokhangú nyögésekké alakulnak át, alig pár perccel a végső gyönyör előtt megszakítom a mozgást, és mohón kapok szája után. Édes csókban egyesülünk újra, közben partnerem a csípőmnél fogva átfordít, így ő kerül felülre. Fél kézzel szétfeszíti combjaimat, hogy könnyebben hozzám férjen, és vigyázva belém hatol. Néhány pillanatig nem moccan, mélyen a szemeimbe néz, mintha örökre emlékezetébe akarná vésni a pillanatot. Aztán megtörik a varázs, csípője lassú mozgásba kezd, egyik kezével megtámasztja oldalam, a másikkal fejem mellett támaszkodik. Én mindkét kezem a vállaira teszem, és felvéve a lassú ütemet, követem a férfi mozgását. Földöntúli harmóniában válunk eggyé újra és újra, forrón izzik bennünk a beteljesülés utáni kínzó vágy.

-A tiéd vagyok, ameddig csak akarod!- suttogom remegő hangon. Ő erre felnéz rám és lágyan elmosolyodik, ilyen szavakra még ő sem számított. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer  ezt mondom majd egy férfinek. Azt pedig végképp nem, hogy pont neki, Nyugat démonnagyurának…

Egyre gyorsabb és gyorsabb tempót diktál, hihetetlen gyönyört szabadítva fel mindkettőnk testében. Sikolyaink messze szállnak a sötét éjszaka mély csöndjében, minduntalan felzavarva a békés nyugalmat. Szorosan magához ölel, úgy ahogyan férfi még soha, amikor közeleg a beteljesülés pillanata. Fájó szorítást érzek az oldalamon, de oly jóleső fájdalom ez! Aztán Shessoumaru hangosan felkiált, és mozdulatlanná dermed. Érzem, amint szétárad testemben a forróság, megremegek a csúcspont okozta gyönyörtől. Partnerem elgyengülve omlik karjaimba, én pedig szorosan ölelem, mintha attól félnék, hogy örökre elveszítem. A perzselő tűz féktelen lobogása lassan alábbhagy, míg végül egy utolsót lobban a vágy lángja, aztán az utolsó szikra is elhal. Shessoumaru legördül rólam, és felkönyököl közvetlen a fejem mellett. Testünk síkos az izzadságtól, kedvesem homlokáról apró cseppecskék indulnak kalandos útra, hogy aztán az én testemen találjanak végső menedéket.

-Yuka…-suttogja alig hallhatóan. Elkövettem a legnagyobb hibát, melyet szajha véthet, beleszerettem a partnerembe. Vajon mi lesz most? Tudom, hogy ami most történik, az csak egy éjszakára szól, aztán újra visszatér a kegyetlen, rideg Shessoumaru, de azt is tudom, hogy képtelen lennék újra úgy tekinteni rá, mint néhány röpke órával ezelőtt… Tudom, hogy elveszítem, de mégis küzdök ellene, hátha változtathatok a sorson. A nagyúr fáradtan lehunyja szemeit, mélyet sóhajt, aztán lehajol hozzám, és lágyan megcsókol. Csókunk most lassú, békés, mint amikor két szerelmes búcsúzik, örökre… Mintha nem lenne más gondunk, nem várna ránk senki és nem zavarhatna meg semmi, idilli, békés nyugalomban. Tudatunk parancsának engedelmeskedve válunk el egymástól. Felülök, és még egyszer, utoljára, végignézek a meztelen démonon, majd szomorkás mosollyal arcomon felállok és a ruhámért indulok. Jobban mondva indulnék, mivel Shessoumaru elkapja a karom abban a pillanatban, ahogy felemelkedem a széles nyoszolyáról, és gyengéd erőszakkal visszaránt.

-Hová készülsz Yuka? –kérdi őszinte csodálkozással a hangjában. Meglepetten pislogok, hirtelen még levegőt venni is elfelejtek a döbbenettől. Azt akarja, hogy maradjak? Vagy csak játszadozik velem?

-Mennem kell. -felelem egyszerűen.

-Miért mennél?- faggat.

-Miért maradnék? –kérdezek vissza őszintén.

-Mert szeretném, ha velem maradnál.

Válasza meglep, nem ezt vártam tőle. Számtalan férfi kért, könyörgött, hogy maradjak mellette, de ez most mégis más… Mit felehetnék erre?! Nincs dolog, amit jobban szeretnék, mint maradni, de ő és én két külön világban élünk. Ráadásul menyasszonya van. Ki kell derítenem mit akar valójában, kerüljön bármibe is!

-És mit szól majd hogyishívják kisasszony?- vonom fel kérdőn a szemöldököm.- A nagy Shessoumaru és egy szajha? Vagy csak reggelig tartasz rám igényt?

Shessoumaru hirtelen felül, és két vállamnál fogva magához húz.

-Mégis kit érdekel, mit szól majd Keiko? Számomra nem jelent semmit. Te viszont…

-Én viszont mi? Megszámolni sem tudnám, hány férfi kérte már ugyanezt, de mindig nemet mondtam! Miért pont veled tennék kivételt?- vágok közbe.

-Mert szeretsz! És mert én is szeretlek! Ha magadért nem, hát tedd meg értem! A többivel pedig ne foglalkozz, legyen az az én dolgom, hogy hogyan fogadtatom el ezt a többiekkel!- feleli szinte kiabálva, hangjából tisztán érezhető, hogy komolyan beszél. Nincs már értelme ellenkeznem, szorosan magamhoz ölelem hát, ajkaink szenvedélyes csókban forrnak össze.

-Nem engedlek el soha, Yuka!- zihálja amikor levegőhöz jut. –Szeretlek!

Lágyan elmosolyodom, és kimondom azt, amit eddig soha egy férfinek sem mondtam:

-Szeretlek Shessoumaru!  
 

…Vajon mi lesz ezután? Tényleg együtt maradunk? Hiszen egy egész világ választ el minket, és mégis… ez a kapcsolat erősebb, mint maga a világ. Szerelem? Fogalmam sem volt mit jelent, ez a szó. Egészen eddig a percig. Üres, elcsépelt szónak tartottam csupán, amit az ember akkor mond, ha el akar érni valamit. De nem. Szeretni mást jelent. Szeretni igazán, őszintén, szívből… Ezt jelenti a szó: Szeretlek! 
 by Vianne

(Szerény véleményem:elég gusztustalan a közepe mit ne mondjak,hát és van benne néhány eléggé csöpögős rész de hát az elmesélés eléggé vicces(kivéve a közepe)hát kicsit fura ez az E/1(egyesszám elsőszemély).