10. fejezet
2007.04.09. 13:12
Nah elérkeztünk a befejezéshez is. *szipp...szipp* Azért remélem tetszeni fog! :)
- Kagome! Megjöttünk! – Kagome hirtelen riadt fel álmából anyja kiáltására s hallotta a bejárati ajtó csapódását. „Mi történt?” – töprengett – „Meztelen vagyok…” – jobbra fordította fejét és megpillantotta a szintén meztelen Inuyashat, aki hasán feküdve aludt a párnát ölelve. - Oh, nem! – nyögött, miközben feléledtek benne a délután emlékei – „Mennyit alhattunk?” – de nem volt ideje tovább elmélkedni, hevesen rázni kezdte a szunyókáló hanyout. - Ébresztő! Kelj fel! – sürgette a fülébe suttogva. Inuyasha lassan magához tért és kábán pillantott a lányra. - Mi…? É-én-én fent vagyok… Kagome? Mi tört… - ennyit sikerült kinyögnie, mert a következő szótagnál a ruháit kapkodó lány az arcába vágta vörös felsőjét. - Mozgás! Öltözz! – utasította őrült módón rohanva, felé hajítva kimonója többi részét – Anya hazaért! Inuyasha egy tűzről pattant parázs gyorsaságával felugrott s szitkozódva elkezdte magára kapkodni a nadrágját. Ügyetlenkedve sikerült felvennie az alsó ruházatát, amikor meghallották a kopogó léptek zaját a lépcső felől. - Feljön! Siess! MENJ! – kiáltott Kagome azzal a fiú kezébe nyomta a Tetsusaigat és a maradék ruháit. - Hová? – kérdezte zavartan. - Ki az ablakon! – utasította egy gyors pillantással felmérve a helyzetet. - De még mindig esik! – tiltakozott. - Mióta érdekel téged ilyesmi? – morogta Kagome az ablak felé taszigálva a kétségbeesett hanyout. - Félmeztelen vagyok! – ellenkezett továbbra is, de végül vonakodva fellépett a párkányra. - Menj haza! – sürgette kiáltozva. – Reggel utánad megyek. Abban a pillanatban valaki kopogott a hálószobaajtón. Inuyasha habozva pillantott a zuhogó esőbe a házon kívül. Kagome látva tétlenségét egy lökéssel kitaszította őt az esőbe, majd a sár ploccsanását hallva sietve bezárta az ablakot. - Gyere be! – kiáltott bizonytalanul az ajtón túli látogatónak. - Szervusz kedvesem! – köszöntötte a szobába belépő anyja – Minden rendben van…? –kérdezte finoman megbámulva kócos lányát és a vetetlen ágyat. - Oh, persze Mama jól vagyok! – motyogta idegesen a lány. – Csak kicsit elfáradtam és szundítottam egy keveset. - Biztos vagy benne? – érdeklődött tovább az anya. – Nyugtalannak tűnsz… - Nem, igazán remekül vagyok – mondta Kagome hatalmas hamis mosollyal az arcán. – Épp most keltem fel, amikor megérkeztél és még kicsit bágyadt vagyok… gondolom. Ez minden. - Oh, rendben kedvesem – sóhajtott kétkedő mosollyal a nő. – A vacsora hamarosan elkészül, le kéne jönnöd megteríteni. - Igen Mama – hebegte boldogan Kagome, megörülve, hogy sikerült baj nélkül átvészelnie a kínos beszélgetést. Mrs. Highurashi lassan megfordult és kilépett az ajtón. De még mielőtt lement volna egy utolsó gondoskodó pillantást vetett lányára. - Oh, és még valami kedvesem! Kifordítva vetted föl a blúzodat.
*
A Sengoku korszakban az eső végre elállt. Shippou kint játszadozott a megmaradt tócsákban, amikor megpillantotta a sáros ruháit cipelő szintén mocskos, félmeztelen Inuyashat. - Mi a fene történt veled? – kérdezte a kitsune. - Fogd be a szád! – mordult fel a hanyou, azzal hozzávágta ruháit a meghökkent kölyökhöz és elindult a közeli folyó irányába. Shippou komoly harcot vívott a nedvességtől megnehezedett ruhákkal, de kíváncsiskodva követte a féldémont. - beszéltél Kagomevel? – kérdezte. - Hmpfh! – válaszolt Inuyasha, miközben meztelenre vetkőzött. - Fogadok, hogy még mindig dühös rád. Ezért vagy csupa sár! – kiáltozott mindentudóan és ügyesen kitért a felé hajított kő elől. De végül úgy döntött jobb lesz magára hagyni a mogorva hanyout, amíg fürdik. Elindult megkeresni Mirokut. Inuyasha derékig gázolt a tiszta, hideg vízben, hogy lemossa a sarat a testéről. Miután letakarította magát ujjait orrához emelte és mélyen beszívta az illatukat. A sár és a víz ellenére még mindig érezte Kagome felejthetetlen aromáját a karmai alatt. Ahogy a néhány órával ezelőtt történt forró pillanatokra gondolt máris melegebbnek érezte a víztől lehűlt testét. A haragja, amiért a lány kilökte őt az esőbe, hagyva, hogy egy sárgödörben landoljon szertefoszlott, amikor édes csókjaira és érzéki sóhajaira gondolt. Érezte a benne újra növekvő vágyat, de sajnos nem maradt ideje további gondolatokra, mert megérezte Miroku közeledtét. A legfőbb ellenségének sem kívánta volna, hogy felizgult állapotban kelljen találkoznia az átkozott szerzetessel. - Á Inuyasha! – kiáltott Miroku, amikor kiért a tisztásra és meglátta fürdőző barátját. – Látom visszajöttél. Mond mi történt Kagomenél? Időközben Shippou is megérkezett. - Nos, sikerült – motyogta a féldémon. Reggelre vissza fog térni. - Én nem hinnék neki Miroku – morogta a szerzetes kimonójába kapaszkodó kitsune. – Csupa sár és félmeztelen volt mikor megjött. - Igazán? – kérdezte egyre inkább érdeklődve a férfi – Milyen érdekes… Mivel magyarázod ezt Inuyasha? - Nem mindegy? – vágott vissza morcosan a hanyou. – Helyrehoztam, amit elrontottam és csak ez számít. - Értem – mondta elgondolkozva a szerzetes. – Igazad van. Mindazonáltal, bevallom én kíváncsi lennék, hogyan sikerült elérned, hogy Kagome megenyhüljön. – kezdte ördögien vigyorogva. - Perverz – hordta le Inuyasha, s közben kikászálódott a vízből. Felsétált a sziklára, ahová Shippou a ruháit tette és kutyus módjára lerázta magáról a vizet, eláztatva két barátját. Magában vigyorogva konstatálta, hogy legalább olyan vizesek lettek, mint ő. Elkezdte magára kapkodni a ruháit, amikor Shippou észrevett valamit. - Mi történt a nyakaddal? – kérdezte ujjal mutogatva. - Huh? – nézett rá döbbenten Inuyasha. Kezével körbetapogatta nyakát, de nem érzett semmi rendelleneset. - Ott – ragaszkodott hozzá a kitsune – Olyan, mint egy horzsolás. Hé Miroku nézd meg Inuyasha nyakát! - Mi… hé hagyjatok békén! – méltatlankodott a hanyou, ahogy a szerzetes vállainál lefogva félretűrte haját. - Butaságokat beszélsz Shippou… Várjunk csak! – kiáltott fel meglepetten a szerzetes. - Valamiféle harapásnyom lehet… - motyogta a kitsune miközben felugrott barátja vállára, hogy közelebbről is megszemlélhesse észrevételét. - Valóban – kuncogott Miroku és egy cinkos mosolyt küldött a féldémonnak – Ha jól látom végre sikerült félretennetek az ellentéteket Kagomevel. Arra számított, hogy Inuyasha azonnal felizgatja magát a megjegyzésen és dühösen kiabálva nagy jelenetet rendez, s ez általában így is történt volna. Tehát el tudjátok képzelni Miroku mennyire meglepődött, mikor Inuyasha csak egy hatalmas önelégült vigyorral reagált. - Talán – suttogta titokzatosan mosolyogva. Hátat fordított döbbenten pislogó barátainak és mélyet lélegzett a feltámadt frissítő szellőből. Közeledett a tavasz. Fejét a kiderülő ég felé emelte s a nevető Kagome arcát látta kirajzolódni a lenyugvó Nap sugaraiból, s úgy érezte végre az ő szíve is vele nevet.
VÉGE
Köszönöm, hogy elolvastad a történetet, őszintén remélem, hogy tetszett és pozitív élményként marad, majd meg benned! :) Külön köszönetet szeretnék mondani mind azoknak akik kritikát írtak, sokat segítettek nekem vele, s azoknak is akik a kedvenceik közé tették a ficimet, jól esik látni, hogy ilyen sokan szeretik!
Úgy döntöttem, következő történetemként lefordítom egyik kedvenc 12 fejezetes angol lemon ficimet. Az eredeti író Urd-chan a fordító pedig én leszek. :). A sztorit hamarosan „Egy szív” címen olvashatjátok majd. Egy kis ízelítő: Egy gonosz miko Naraku megbízásából megátkozza Inuyashat így a benne dúló két lélek: az emberi és démoni, kettéválik, amikor átmegy a kúton Kagomehez. A lánnyal mindent meg kell tenniük, hogy újra visszaváltozhasson hanyouvá. De a feladat közel sem olyan könnyű, mint gondolnák, Inuyashanak az önmagában dúló vihart kell legyőznie.
|